13.-14. Fejezet

 

Tizenharmadik fejezet

Cam

 

Fordította: Aemitt

 

Nem erre a beszélgetésre számítottam. Csak azért jöttem ide, hogy elmagyarázzam, miért nem vagyok képes leereszteni a védőfalaimat. Feltételeztem, hogy rákeresett a nevemre, de nem értette meg, hogy mit engedtem megtörténni. Csak helyre akartam hozni, hogy visszakozzon.

De mindent tudni akart? Istenem. Milyen mélyre mehettem vissza? Egészen addig a pillanatig, amikor találkoztam Graeme-mel, és fülig belezúgtam, vagy amikor Nick azt mondta, hogy nem kedveli Graeme-et, és én az új szerelmemet választottam a legjobb barátom helyett, vagy amikor Finn azt mondta, hogy utálja a másik apját, és én nem hallgattam rá? Még nem álltam készen arra, hogy ennyit felfedjek magamból, még akkor sem, ha Adam nyílt és megértő tekintete bizalmat keltett.

– Nem tudom, hol kezdjem.

– Ezt csak azért mondtad, mert azt akarod, hogy azt mondjam, kezdd az elejétől – kötekedett. Nem akartam visszamenni oda, de arról az éjszakáról tudtam beszélni, amikor minden szarul sült el, és eleget ahhoz, hogy megértse.

– Nem, úgy értettem... nem számít... azt hiszem, kezdhetem azzal az éjszakával, amikor öt napja nem volt már otthon. Bár ez volt az új normális állapot a házasságunkban, mégis kezdtem aggódni. Úgy értem, hogy már nem szerettük egymást, de még mindig a férjem volt. Felhívtam, de nem vette fel senki, ezért hagytam neki üzenetet, majd egy idő után üzenetet írtam, felhívtam az irodáját, hátha ott késő estig dolgozik. Semmi. A következő gondolatom a 911 volt, de korábban mindig hazajött, így nem gondoltam, hogy ez a zsaruk problémája.

– Végül felhívtad őket?

– Nem. El tudtam képzelni, hogy nem jön haza, soha többet, és amikor hazajött, egyformán reménykedtem és dühös voltam, és határozottan kerültem, hogy bárkit is segítségül hívjak. Gyanítottam, hogy viszonya van, és ha nem jön haza, akkor bizonyára a legújabb akármijével akarta tölteni az időt. Ez azt jelentette, hogy egy másik családot választott helyettem és Finn helyett. Szembe akartam szállni vele, el akartam mondani, hogy az elmúlt két év, amikor megpróbáltuk rendbe hozni a dolgokat, nem működött, és hogy tudom, hogy más férfiakkal találkozgat. De ezt nem mondhattam el egy üres háznak, a szemébe kellett mondanom. – Megdörzsöltem a szemem, hogy megakadályozzam az érzelmek elszabadulását.

– Semmi baj, minden rendben, Cam.

Oké? Messze nem volt rendben.

– Graeme és én már nagyon régóta nem osztoztunk egy szobán, sem egy ágyon, így saját szobám volt. Megnéztem Finnt, aztán lefeküdtem aludni, mert azt hiszem, nem is vártam vissza. Csakhogy nem tudtam aludni. Azt hiszem, éhes voltam. –  Behunytam a szemem, hogy tisztán felidézzek mindent.

– Szóval, vissza mentem a földszintre a konyhába, és emlékszem, hogy kinyitottam a hűtőt, és egy darabig csak bámultam bele elmerülve a saját gondolataimba. Egy hangot sem hallottam. Amikor becsuktam az ajtót, felnéztem, és megláttam Graeme-et, aki csak állt a hátsó ajtó mellett, fehéren, mint egy hulla, és csupa vér volt. Nem értettem, azt hittem, hogy megsérült. Emlékszem, hogy együttérzést éreztem, félelmet, és aztán amilyen gyorsan megláttam őt, az ajtó becsapódott, és megérkezett az FBI. Olyan gyorsan vége lett mindennek.

– Mi történt?

– Gyilkosság. – Szünetet tartottam, hogy hagyjam, hogy ez megragadjon, de Adam kitartóan tartotta a tekintetemet. – Graeme olyan pénzt fektetett be, amivel nem rendelkezett, több ezer dollárt veszített mások pénzéből, és valaki utána ment, követte őt a házunkig, ahol Finn az emeleten aludt. Verekedés volt, késelés, és Graeme megölt egy embert. Még csak nem is ismertem őt. – Minden hangfoszlány tudatos gondolkodás nélkül ömlött ki belőlem, és én hevesen kifújtam, majd lecsillapítottam a légzésemet. Adam kinyújtotta a kezét, és összefűzte az ujjainkat, és én nem is állítottam meg.

– Bassza meg – motyogta Adam, és megszorítottam a kezét, hogy tudassam vele, értékelem az érzéseit.

– Az ügyvédje úgy építette fel őt, mint a tökéletes férjet, és engem úgy festett le, mint egy olyan embert, aki millió dolgot akart, amit Graeme meg akart adni nekem. Magánoktatást a fiának, aki nem is az övé volt, nyaralásokat, autókat, ilyesmiket. Én voltam a trófea férj, aki kihasználta őt a pénzért. – Megráztam a fejem. – Én soha nem akartam semmi ilyesmit, nekem egy olyan férj kellett, aki szeretett engem, és aki egy család része akart lenni. Azt hittem, ő is ezt akarta. – Felhorkantottam, mert ez volt az egyetlen reakció, amit megengedhettem magamnak. – Azt mondták, önvédelemből ölte meg a férfit, és amikor Graeme a vádalku részeként felajánlotta a bitcoinszámlák jelszavát, hét év börtönt kapott.

– Te... – a homlokát ráncolta, és nem fejezte be a kérdést.

– Én? – kérdeztem. Arra számítottam, hogy kérdez valamit arról, hogy hozzámentem-e Graeme-hez, vagy hogy megbántam-e, de semmi ilyesmit nem kérdezett.

– Vársz rá?

– Basszus nem! – Tompítottam a reakciómat, amint ez feltört belőlem. – Beadtam a válási papírokat, soha többé nem engedem közel magamhoz és Finnhez. Nem volt jogi befolyása felettem, nincs semmim, ami az övé. Nem tudtam semmiről. Csak ki akarom zárni az életemből.

– Oh!

– De ez nem jelenti azt, hogy szabadnak érzem magam tőle, vagy attól, ami történt. Ő egy kísértet az életemben, amitől nem tudok szabadulni. Szóval, amikor a csókról van szó...

Tizennegyedik fejezet

Adam

 

Fordította: Aemitt

 

Ah, szóval ezért követett engem ide. Cam nyilvánvalóan százféleképpen akarta megmagyarázni, hogy miért nem csókolhat meg, és kiutat keresett abból, amit én ráerőltettem. Összegezte, hogy tovább kellene lépnünk azzal, hogy lakótársak vagyunk, és nem kellene a vonzalom bonyolult rétegeit hozzáadni az egyenlethez.

Korán keltem, és sok időt vesztegettem a zuhany alatt a csempét bámulva.

A tegnap este után szükségem volt egy kis egyedüllétre, hogy gondolkodhassak, és a zuhanyzó volt az én biztonságos helyem, azzal a plusz ülőrésszel, amit Eric szerelt be, mielőtt elment, az én kedvemért, még ha nem is ismerte be. Az a csók teljesen tökéletes volt, és egyszerű, a legapróbb érintésig lecsupaszított, de még soha nem éreztem erősebb kapcsolatot egy másik emberrel. Sokkal többre vágytam, és még felöltözve és készen arra, hogy elinduljak a szüleimhez, olyan forgatókönyveket találtam ki, amelyek további csókolózást eredményeztek.

Ennél többet nem, mert a szex gondolata bénító kétségekkel töltött el, de néhány hónap csókolózás jó lenne. Csak... mi van, ha mindent kínossá tettem volna? Épp amikor azt hittem, hogy tetszeni fog, hogy ő és Finn sokkal hosszabb ideig itt maradnak, megcsókoltam, vagy ő csókolt meg engem, és most talán minden tönkrement.

– Értem – mondtam erőltetett derűvel, mire ő összerezzent. Sosem voltam túl jó színészkedésben. – Nem, tényleg értem. Nem tudok sokáig állni és csókolózni senkivel, nemhogy továbblépni a szexig.

A szemei tágra nyíltak, és akár magamba is rúghattam volna, amiért egyáltalán megemlítettem az Sz betűs szót, aztán, szar az életem, szánalom futott át az arckifejezésén.

– Ez a baleset miatt van?

– Mi? Igen... – Aztán eszembe jutott, hogy talán azt gondolta, hogy nem vagyok képes eléggé beindulni a szexhez, és ez volt az egyik tévhit, amit nem engedtem meg neki. – Ó, képes vagyok felállítani, és ki tudom verni magamnak. – Rájöttem, milyen nyersen hangzott, és hátranéztem, hátha Finn odalopakodott és hallgatózik, aztán lejjebb vettem a hangomat, miközben a farkam keményedni kezdett. – Amikor közeledek az orgazmushoz megfeszülök, és amikor elveszítem az irányítást és elélvezek az kurvára fáj.

Nyelt egyet, és eltűnt a szánalom, helyette valami más volt az arckifejezésében, és a nyelve kivillant, hogy megnedvesítse az alsó ajkát, és mindeközben az ajkaimat bámulta.

A francba! Így fog rám nézni, meghallgatja a legrejtettebb titkomat, aztán nem hajlandó megcsókolni, én pedig teljesen begerjedek és vágyakozom.

– Én nem... Úgy értem... – Egy mozdulattal felállt, és nem volt szükségem röntgenlátásra, hogy lássam, olyan kemény-e, mint én, mert bő rövidnadrágban volt, és nem viselt semmit, ami visszafogta volna az erekcióját. Pontosan a szemem magasságában volt, amikor belesüppedtem a székembe, és én...

Megcsókolt. Nem volt durva, de nem is volt lágy, és istenemre esküszöm, beletúrtam az ujjaimat a hajába, és erősen tartottam. Aztán olyan gyorsan hátrált, ahogyan elindult, és megrázta a fejét.

– Amit velem teszel – motyogta. – Olyan vagy, mint a bűn, csábításba és szükségbe burkolózva.

– Apa? Bejössz?

A másodperc töredékéig bizonytalanul tétovázott, aztán besétált a házba.

Ahogy mondta, Finn mindig is az első lesz.

 

 

Követtem Camet a házba, sokkal lassabb tempóban, rángattam a pólómat, és átrendeztem az erekciómat, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló. Amint beléptem, Finn már ott is volt, és kérdezősködött.

– Te is velünk játszol? Láttuk, hogy nálatok van Monopoly, de hárman jobb lenne, tudsz játszani?

Semmi mást nem szerettem volna, de ma családi ebédnap volt. Még akkor is, ha ez már kevésbé a szórakozásról szólt, és inkább arra koncentrált, hogy mindenki arról beszéljen velem, hogy mit kellene tennem az életemben legközelebb, elvárták, hogy ott legyek. Mindenkit látni akartam, és bár ösztönösen meg akartam kérni Camet és Finnt, hogy jöjjenek velem, visszatartottam a szavakat. Kizárt, hogy készen álltak volna a Williams család teljes létszámára. Talán majd jövő héten.

– Ma nem vagyok itthon, de később visszajövök, úgyhogy addig ne kezdj bele a Monopoly-játékba, oké?

– Oké.

Valóban nagyon szerettem volna társasjátékozni Cammel és Finn-nel, de Cam nem akart rám nézni, én pedig még mindig be voltam indulva, és furcsálltam a beszélgetésünket, valamint a csókot. Időre volt szükségem, hogy feldolgozzam a Graeme-hez fűződő történetet, azt, hogy Cam megcsókolt, és hogy mit érzek mindezzel kapcsolatban. Elbújtam az irodámban, mielőtt el kellett volna mennem, és egy órát azzal pazaroltam el, hogy különböző fontos, de végső soron haszontalan jövőbeli karrierlehetőségek után kutattam egy korlátozott képességekkel rendelkező egykori tűzoltó számára.

Mire elmentem otthonról, már ketyegett az idő, és ha már a harmadik egymást követő héten elkések, akkor anya és apa azzal fogják kezdeni, hogy költözzek haza megint. Saját lakásom volt, és a függetlenségemet nehezen nyertem el a baleset után. Most tehát el kellett jutnom a szüleimhez, és mindenkinek megmutatni, hogy jól vagyok, hogy ne kelljen megint magyarázkodnom, miért költöztem el a telkükön lévő átalakított garázsból.

A szombati villásreggeli a szülői házban heti rendszerességgel zajlott, és amikor kórházban voltam, ők hozták nekem, amikor mozdulatlanul feküdtem az ágyban, a család többi tagjával együtt, beleértve a gyerekeket is. Csak arra tudtam gondolni, hogy szerencsém volt, hogy egy nagy külön szobát kaptam, mert ha hozzászámolom a meglátogató tűzoltó kollégákat, akkor minden helyre szükségem volt, amit csak kaphattam.

Kaptam anyai öleléseket, apai tanácsokat, beszélgettem a testvéreimmel és az unokahúgaimmal és unokaöcséimmel, és mindent bepótoltam. Kétségbeesett vágyamban, hogy nehogy elkéssek, elkövettem azt a hibát, hogy korán érkeztem, és ez azt jelentette, hogy nem tudtam elveszni a tömegben, hanem apa és anya kétirányú támadásának voltam kitéve.

– Szóval, döntöttél már valamit a jövőddel kapcsolatban ezen a héten? – tette fel anya az első kérdést a sántaságomra vonatkozó tipikus megjegyzések után, hogy hogyan boldogulok a bottal, és hogy alszom-e, és eszem-e rendesen, miközben limonádét nyújtott át nekem. Figyelmen kívül hagyhattam volna a kérdést, és témát válthattam volna, de a szokásos kedves, de meggyőző módján nem hagyta. Nem mondhattam el nekik, hogy fondorlatos módokon tervezem, hogy újra megcsókoljam Camet, mert akkor elkezdenék tervezgetni az istenverte esküvőt. Én voltam az utolsó nőtlen és gyerektelen testvér, és az, hogy meleg vagyok, nem volt kifogás arra, hogy ne teljesítsem be a sorsomat, hogy több unokával ajándékozzam meg őket. A nyomás valódi volt.

– A válasz ugyanaz, mint a múlt héten, amikor megkérdezted, minden lehetőségemen dolgozom.

Megpaskolta a kezemet. – Nos, tudod, hogy nem kell most döntened.

Akkor ne kérdezd tovább, hogy mit fogok csinálni.

Apa szokás szerint közbeszólt. – De legalább át kell gondolnod – szólt közbe, és leült a másik oldalamra, átkarolva a vállamat. – A legjobb lenne most, ha eldöntenéd, mit akarsz az életedtől, aztán továbbléphetsz. Van egy diplomád, bármit megtehetsz.

A diplomám a Cal State-en eltöltött évek után tűzvédelmi tudományokból szereztem, és minden másodpercben a tűzoltói karrieremre készültem fel, de természetesen rengeteg természettudományos ismeretet tartalmazott, és ez volt az erősségem. Mégis, ez nem igazán adta magát más karrierhez, amit egy olyan ember végezhetett, aki napokat vesztegetett a fájdalom miatt.

– Nem tudom. – Próbáltam megvonni a vállamat, hogy elengedjen, de nem mozdult. Ez más volt, mint az összes többi hét, most apa csak egy kicsit is tovább erőltette a dolgot.

Apa felsóhajtott. – A helyzet az, hogy anyád aggódik érted, és ha lenne valami célod...

– Kérlek, ne tarts nekem beszédet, apa – könyörögtem, és kiszabadultam, hogy a kandalló mellé álljak. – Tudom, hogy anya aggódik értem. A pokolba is, én is aggódnék magam miatt. Tudom, hogy meg kell találnom a célomat, ezt értem, csak még nem tudom, mi az a cél.

Vissza akartam menni arra a pontra, ahol anya átölelt, és azt mondta, hogy minden rendben lesz, mert ott biztonságban éreztem magam. De most apa azt mondta, hogy anya aggódik értem, és az utolsó dolog, amit akartam, hogy aggódjon. Szerettem a szüleimet, és olyan sokáig ők voltak a sziklák az életemben. Attól a pillanattól kezdve, hogy arra ébredtem, hogy az ágyam mellett találom őket, láttam a félelmet a szemükben. Aznap akár meg is halhattam volna, és ezt láttam abból, hogy mindketten sírtak. Még apa is, aki nem volt hajlandó elismerni, hogy valaha is sírt.

– Mit tudsz kezdeni a diplomáddal? – kérdezte anya.

Apa gyorsan közbeszólt, mintha kettejüknek lenne egy előre megtervezett forgatókönyvük, amelyből felolvasnak. – Hiány van természettudományos tanárokból az iskolákban, olvastam erről egy cikket. Neked csak vissza kellene menned az iskolába a tanári képesítés elvégzéséhez, és máris meglenne a karriered. – Jelzésként csettintett az ujjaival.

Tanár úr. Nem tudtam megállni, hogy ne ránduljak össze, mert vannak, akik tanárnak születtek, de nem voltam benne biztos, hogy én ilyen vagyok. Az volt a kép, ahogy ott állok az osztály előtt, és a kémiáról beszélek, és tudom, hogy semmi esélyem sincs arra, hogy a gyerekeket lekössem. Hatvanhármas tagjaként már dolgoztam gyerekekkel, és persze önkénteskedtem Ringwoodban, és úgy tűnt, jól kijövök Finnel, de nem számított, hogy mennyire pozitívan álltam hozzá, a lelkem mélyén csak az igazi régi karrieremet akartam visszakapni. Cselekedni akartam. Ott akartam lenni a sűrűjében, segíteni az embereken, életeket menteni. Nem pedig botra támaszkodva tántorogni.

– Az nem én vagyok. – Az asztal szélének támaszkodtam, hogy levegyem a súlyt a térdemről, és keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt. Kihasználhatnám a Williams makacsságot, és megmutathatnám a szüleimnek, hogy az osztálytermi szerep nem az én életpályám, de apa ezt nem hagyta annyiban.

Apa csettintett az ujjaival, mintha ihlet támadt volna benne. – Akkor dolgozz kisgyerekekkel, menj be az iskolákba és dolgozz kirándulásokon, legyél a Smokey the Bear képviselője vagy ilyesmi.

Nem akartam rámutatni a Smokey the Bearrel kapcsolatos problémákra, mint elavult koncepcióra. A kabala egy olyan korból származik, amikor mindenkit arra a meggyőződésre neveltek, hogy a tűz rossz dolog. Ez viszont a hatvanas-hetvenes években a tüzek elfojtásához vezetett, ami azt eredményezte, hogy a fa és a bozót a normális szintnél nagyobb mértékben halmozódott fel. A medve használata a maga idejében volt, de a modern erdőtűzoltásban az üzenet a tűz ökológiai rendszerben elfoglalt helyéről való gondolkodás volt, ahelyett, hogy minden tüzet rossznak tartanánk. Tudtam, hogy én vagyok az egyetlen, aki a tüzet jónak látja, de ha a kiszámíthatatlan istennőt meg lehetne szelídíteni, akkor talán nagyobb egyensúlyt találnánk a hegyekben. Mégsem szóltam semmit, mert a szüleimnek szükségük volt arra, hogy kioktassanak az ellentmondásosnak tűnő dolgokról.

– Azt akarod, hogy medvének öltözzek? – cukkoltam vagy bármit megtettem volna csak, hogy feldobjam a hangulatot.

– Ne butáskodj. – Sóhajtott fel apa. – De visszamehetnél a főiskolára, megszerezhetnéd a tanári képesítést...

– Nem, apa.

– De te szeretsz gyerekekkel dolgozni...

– Nem. – Úgy hangzott, mintha nem adtam volna esélyt nekik, hogy ötleteket adjanak, de utánanéztem, és kint akartam lenni, és olyan gyakorlati dolgokat csinálni, amik változást hoznak. A fizikai egészségem jobb volt, csak egy migrénem volt, és az is a körülményeknek volt köszönhető. Tudtam úszni, sétálni a kertben, minden egyes nap dolgoztam a gyógytornán, hozzá a jóga és az egészséges táplálkozás, és elhatároztam, hogy ezt helyrehozom. Ma nem azért jöttem át, hogy a jövőmet illetően egyeztessek anyával és apával, akik sosem értették teljesen, hogy miért akartam tűzoltó lenni. Nem mintha meggátoltak volna, nem voltak olyan szülők, mindig is azt akarták, hogy a gyerekeik a saját útjukat járják. Erinnek a művészet és a formatervezés, Saulnak az állatorvosi pálya, Luke-nak pedig a pénzügyek és a bankszektor volt a cél.

Ekkor kezdett megérkezni a család többi tagja is, és végre nem csak rám koncentráltunk. A legidősebb Williams-testvér, Saul, megérkezett a családjával, az ikrek, Riley és Grace, kiabálva meséltek nekem mindenről, amit egész héten csináltak, Saul felesége, Caroline, megölelt, és mesélt arról az ismerőséről, aki azt mondta, hogy a tanítás jó, és hogy gondoltam-e rá? Úgy tűnt, mintha a család arra lett volna kattanva, hogy én tanítok, hogy kiutat találjak egy elvesztett karrierből, de ahogyan tudtam, hogy tűzoltó vagyok, úgy éreztem a csontjaimban, hogy soha nem leszek tanár. A következő legidősebb, Luke és a párja, Melanie, Jaxonnal, Seth-tel és Aubrey-val érkezett, és közülük Mel volt az, aki két percen belül javasolta a tanítást.

Aha. Előre megtervezett beavatkozás az egész család részéről a győzelemért.

Erin volt az utolsó, mint mindig, a türelmes férje, Austin, aki szatyrokat cipelt be valamivel vagy akármivel, Emma és Harper pedig őt követte. Charlotte futott be utoljára, flip-flopokkal hadonászva.

– Megtaláltam őket! Adam bácsi, átjöhetek megint úszni Finn-nel? Ő nagyon vicces. – Mindezt hangosan a fülembe harsogta, miközben megölelt, hogy üdvözöljem.

– Bármikor, csak szólj anyukádnak, hogy hozzon át.

Erin megölelt. – Hogy van a magas, sötét és szexi házi vendéged és az imádnivaló fia? – kérdezte elég hangosan, hogy az egész család hallja.

– Utállak – suttogtam a fülébe.

– Én meg szeretlek – mondta a normális hangján, és rám kacsintott.

Ekkor kezdődött az incselkedés, és az egész családom rétegről rétegre hámozta le az új lakótársaimról az információkat, míg csak néhány titok maradt.

Azt mondani nekik, hogy a tragikus árulás után bujkál, nem volt jó ötlet, ehelyett azt mondtam, hogy elköltözött, hogy közelebb legyen a családjához. Egy szó sem esett a késő esti beszélgetésekről, vagy arról a hülye csókról, vagy arról, hogy még több csókot akartam. A kötekedés végig tartott a vacsorán, és láttam, ahogy anyám azzal a felfogással bámul rám, amit négy gyerek nevelése során csiszolt ki.

– Kedveled? – kérdezte, amikor két másodpercre kettesben maradtunk, amikor elhaladtunk egymás mellett a folyosón.

Soha nem tudnék hazudni neki, de nem álltam készen arra, hogy megosszam vele ezeket a törékeny új érzéseket. – Talán – ajánlottam fel, majd egy ujjamat az ajkamra szorítottam, hogy elhallgattassam. Bólintott, de adtam neki néhány órát, mielőtt mindenki elkezdett volna hívogatni.

– Hé, akarsz sétálni? – kérdezte Saul, amikor már mindent eltakarítottunk, és én beleegyeztem, amíg rá nem jöttem, hogy csak rám és magára gondolt.

– Te most nagytestvérkedsz velem? – kérdeztem, miközben elindultunk a hatalmas udvar szélén.

– Csak bepótolom a kisöcsémmel a lemaradást – kötekedett. Aztán arról beszélt, hogy az ikrek egy bulin voltak, ahol volt ugrálóvár, plusz torta, és részletesen beszámolt a színpompás takarításról a kocsiban a hazafelé úton, nevetve és részletezve nekem, ahogy mindig is tette. Négyünk közül mi álltunk a legközelebb egymáshoz, mindig is így volt, talán azért, mert ő is tudta, amint megfoltozta az első mackóját, hogy állatorvos akar lenni. Ő volt az, akivel fontolóra vettem, hogy beszéljek Camről, de úgy tűnt, mintha annyi szóval akarná megtölteni a sétánkat, hogy még ha akartam volna is beszélni a férfiról, aki a küszöbömön landolt, nem volt rá lehetőségem.

– ... és akkor találkoztam Meggel, ő behozott egy macskát, egy aranyos jószágot, aki eltörte a lábát egy halálos ugrás közben a garázsból. – Elhallgatott, és várakozóan nézett rám.

– Tessék?

– Figyeltél egyáltalán? – A fűszerkertben lévő padnál várakozott, és intett, hogy üljünk le.

– Az ikrek csináltak... valamit... volt egy macska... vagy... – összerezzentem, amikor rájöttem, hogy valahogy kikapcsoltam, és Saul nem érdemelte meg, hogy félig-meddig legyek az életében. Nem tűnt dühösnek, ahogy megütötte a jó karomat, nem erősen, de legalább ő nem félt hozzám érni, ellentétben a barátaimmal és a családom többi tagjával.

– Találkoztam ezzel a nővel, Meg...

– Micsoda? – Szakítottam félbe elborzadva. Boldog házasságban élt Caroline-nal, és most hallottam először arról, hogy egy nővel találkozott. – Mi történt? Mit csináltál? – kiakadtam.

– Huh?

– Viszonyod volt?

– Mi a fasz? – Tágra nyílt szemmel nézett, majd felhorkant egy nevetésben, és védekezőn felemelte a kezét. – Komolyan azt hiszed, hogy ilyet tennék?

Megráztam a fejem. Persze, hogy nem, de ahogyan mondta. – A fejem – mondtam, és megdörzsöltem a halántékomat, ami, ha ezt anya előtt tettem volna, együttérzést váltott volna ki belőlem, de az idősebb seggfej bátyámmal csak egy újabb lökést kaptam.

– Van egy ügyfelem. Megnek hívják, és van egy macskája, akit elhozott hozzám, boldog házasságban él azzal a könyvelővel, és az utcában laknak tőlem lejjebb, de nem ez a lényeg.

Vártam a folytatást.

– Szóval, Meg arról beszélt, hogy megtalálta a macskát, amikor dolgozni volt, és hazahozta, csakhogy kiderült, hogy ő az a fajta macska, aki nem vesz tudomást arról, hogy csak kilenc élete van. Riggsnek nevezte el, tudod, Mel Gibson után a Halálos fegyverből.

– Huh?

– Tudod, mert ő csak azt akarta, hogy módot találjon a halálra, de ezzel már el is tértem a témától. – Vett egy mély lélegzetet, majd a zsebében kotorászott, elővett egy cetlit, és átnyújtotta nekem. – Pirogeográfus, amit nem teljesen értek, de azt mondta, szívesen beszélne veled. Valami köze van a tűzhöz, és biztosított róla, hogy nem kitalált, szóval gondolom, tudod, mi ez?

Természetesen tudtam, hogy mi az a pirogeográfus, és idéztem abból a cikkből, amelyet csak néhány nappal korábban olvastam a Firehouse Magazine legutóbbi számában. – Ők a tüzeket vizsgálják térben és időben.

Saul felhorkant. – Ez úgy hangzik, mint egy hippi-kómás szar ünnep.

– Ez nem az, ez komoly és lenyűgöző, és az egész arról szól, hogy az ökoszisztémákat történelmileg, napjainkban vizsgáljuk, és megvizsgáljuk, hogy az erők hogyan zavarják meg az élőhelyeket.

– Aha – biztatott Saul, hogy folytassam a beszélgetést.

– Az égések ellenőrzését és a növényzetre gyakorolt hatásokat vizsgálja, megérti, hogyan változtak a dolgok az évszázadok során, és hogy minden egy egyensúlyi aktus, és hogy a tűz csak egy része a természet ellenőrzésének.

– Az első szónál elvesztettem a fonalat – kötekedett Saul.

– Nem, tényleg, ez nagyon érdekes. – Előrehajoltam, lelkesedésemben szavakat rajzoltam a levegőbe. – Történelmi adatokat vesznek alapul, és a környezettel együttműködve tűzvonalakat hoznak létre. Én, én csak a tompa eszköz voltam odakint, aki a tüzekkel küzdött, mert mint nép, mindannyian nagyon elbasztuk.

Egy pillanatig vizsgálgatta az arcomat, majd oldalra húzott egy ölelésbe. – Hős vagy, te idióta.

Hagytam, hogy egy darabig megöleljen, sőt, még bele is simultam, a családom sosem volt szégyenlős, ha az érzelmek kifejezéséről volt szó. De egy kis idő után, mint testvéreknek, le kellett húznunk a végét, és ő óvatosan ellökött magától, majd összeráncolta az orrát.

– Bűzlesz – hazudta.

– Nem annyira, mint te.

Vigyorogtunk, mint a testvérek szoktak, aztán elgondolkodott. – Amúgy meséltem neki rólad, és szeretne találkozni veled.

– Jézusom, Saul. – A legutolsó dolog, amire szükségem volt, egy szánalmas találkozó volt.

– Nem mondtam el neki mindent, csak azt, hogy felméred a lehetőségeket. Rengeteg ötlete van, és már alig várja, hogy felhívd, vagy szervezz egy találkozót. Még ha csak érdeklődésből is.

– Elmondtad neki, hogy egy rohadt nyomorék vagyok?

Saul tekintete megkeményedett. – Baszd meg ezt a szart, Ads.

– Hát, mindegy, ez igaz. Jobban leszek, de soha nem leszek rendbe hozható.

Fintorogva nézett rám. – Vedd el a kártyát, és ne beszélj hülyeségeket.

Elővettem a tárcámat, és beletettem a kártyát. – Rendben, köszönöm.

Motyogott valamit az idióta testvérekről, aztán amikor újra sétálni kezdtünk, a botom port kavarva a kemény földön, témát váltott. – Mindegy, vissza az ikrekhez...

A vacsora pörgős volt, a beszélgetések egyre hangosabbak, a viccek pörögtek, és egyáltalán nem volt időm Camre vagy az életemre gondolni.

Valószínűleg ez jó dolog volt.